Egymásra HangolvaEgymásra hangolva

Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Az Istenhitről

Írta: Beke László | 2012. március 28. (szerda) 01:04
A kapernaumi százados hite Lukács 7:1-10 Mi tesz bizonyságot a hitről, főként a hit valódiságáról? Vajon a hitről a bibliaismeretem, a kegyességi szokásaim tesznek bizonyságot, az, ahogyan imádkozom (lelkesebben, más szavakat, más gesztikulációt használva, mint mások, esetleg kiváló tanításaim vannak? Jakab apostol levelének 2. részében arról beszél, hogy akinek hite van, az cselekedeteiben mutassa meg annak valódiságát. Vagyis: csak az élő hit a valódi hit. Élőnek pedig az mondható, amely mozog, cselekszik, lüktet; hatása van.
Az Istenhitről

A hit nem valami elvont, kegyes fogalom, hanem látható, értelmezhető és értékes megnyilvánulásokban mutatkozik be. Ezek a cselekedetek, amelyek a hit jó gyümölcsei.
Most olyan valakinek a hitéről olvastunk, aki nem volt a mi fogalmaink szerint hívő ember. Nem ismerte helyesen Istent, bár tudott róla és nem ismerte Jézust sem, bár hallott róla.
Jézus mégis azt mondja róla: ilyen hitet még nem tapasztalt! A valódi hit – legyen szó bármilyen hitről – jellemzően váratlanul, egy szempillantás alatt csap le ránk.

Joseph Ratzinger: „A hit mindig és mindenütt megkérdőjelezi az embert."

Milyen ember vagy?

Erről a századosról tudjuk: fölfelé és lefelé egyaránt tudta a kötelességét. Fölfelé elismerte azt, hogy alárendelt ő maga is. De a másik irányba, lefelé, megbecsülte az alárendeltjeit. Tisztelte azok hitét, akik fölött a megszálló hatalmat képviselte: imaházat épített nekik. Pedig másként is tehetett volna. A hitünkről igen sokat elmond az, ahogyan a feletteseink vagy éppen a beosztottaink felé viszonyulunk. Mi lenne, ha a főnök vagy a beosztott olykor elmondhatná: milyen hívők is vagyunk mi? Vagy a családunk: ott is alá - és fölérendeltségben élünk. Ott hogyan bizonyul be a hitünk? Szeretjük azokat, akik alárendeltjeink, és szeretjük (de legalább is engedelmeskedünk nekik) azokat, akiknek alá vagyunk rendelve? A hatalmunkat lehet önkényesen, de lehet Istentől való módon is gyakorolni.

Az igazi (nem mesterkélt) alázat.

Ebben a történetben több jelét is látjuk. Egy katonai parancsnok nem félénk ember. Nem esik hasra egy csodadoktor hírében álló, poros gúnyás vándor rabbi híre hallatán. Mégsem parancsolja maga elé, mégsem megy egyenesen oda hozzá, hogy "ez a baj, parancsolom, hogy oldd meg!" Megszólítja a zsidó véneket: járjanak közbe Jézusnál. Csak kér! Értjük mi ezt? Csak kér!
Mi hányszor estünk már abba a hibába, hogy éppen a hitünkre, vagy a biblia egyik-másik igéjét alaposan félreértve, szinte kényszerítve követeltünk valamit: "tedd meg, meg kell tenned, Uram!" Aztán persze csalódunk. Lehet, hogy csak egy csöppnyi alázat, egy őszinte, szívből fakadó elfogadás (Uram, az legyen, amit te akarsz) hiányzott belőlünk. Mert ez is a hithez tartozik. A zsidó vének mondják ki azt, amit ő soha nem mondott volna ki: méltó, hogy megtedd neki, amit kér.
Ezt a mi esetünkben is másnak, nem utolsó sorban Jézusnak kell meglátni, és nem magunknak bizonygatni. Nekünk inkább a saját méltatlanságunkat kellene látni, mint ahogy a századostól is éppen ezt látjuk: magamat sem tartottam méltónak arra, hogy eléd menjek! Jézus Krisztus meghallja azt is, amit mellettünk mondanak mások, de azt is, amit ellenünk, és azt is tudja, hogy bármelyik esetében mi az igazság.Mi van odahaza? Ez is az igazi hit felméréséhez tartozik. Közeledik Jézus a százados házához, de jön az újabb küldöttség: "ne gyere, mert nem vagyok méltó, hogy hozzám bejöhess, csak szólj, és meggyógyul a szolgám!"
Mert a hithez tartozik ez is: nemcsak az alázat, meg a hitbizonyosság (Jézus képes rá), hanem az is, hogy felméred egy pillanatban azt, hogy egy fedél alatt Jézus és az, ami téged jellemez, nem fér meg.

Mi van odahaza?

Az, hogy itt most mi van, mi jellemez, jószerével látszik. Van néhány titkos dolog, de egyszer ezek is lelepleződnek velünk kapcsolatban.
Itt az imaházban sok mindent elrejt a mosolyunk, a szavaink, az imáink, énekeink, vagy épp a prédikációnk. De mi van otthon? Jézus tudja, és mi is tudjuk, hogy mi és hogyan zajlik, történik nálunk. Tudja, hogy amink van, az honnan, hogyan van! Tudja, hogy mi zajlik a beszélgetéseinkben; hogyan nevelünk gyermekeket a jövőnek; hogyan bánunk a nagymamával; milyen, vagy éppen van-e csendesség, béke, szeretet odahaza; az otthon a családom számára egy sziget, ahol mindennél jobban szeretnek együtt lenni, a személyem megnyugvást, felüdülést nyújt egy munkával, tanulással teli, fárasztó nap után, vagy én magam is stressz tényező vagyok?
Jézus tudja, hogy a polcainkon milyen könyvek sorakoznak, és olykor még a tulajdonosukat is ismeri... Tudja, hogy mi a tartalma a kazettáinknak, DVD lemezeinknek, az újságoknak, amiket olvasunk.  Ismeri a híváslistáinkat, a levelezésünket, az e-mailjeinket is.
"Jézus, ne jöjj be hozzám! Csak egy szót szólj!" Ez is a hitünkről prédikál: mi van otthon? Illeszkedik Jézushoz, vagy Jézus bekényszerül a templomba? Olykor nekünk, hívőknek van szükségünk arra: "szólj egy szót hozzánk, hogy meggyógyuljunk!"

Megosztás

Partnereink