Hogyan győzedelmeskedhet valaki a kísértések fölött?

A sátán lesben áll minden hívő útján, mindenféle csalétket kínálva, hogy elcsábítsa a keresztényt a Krisztussal való engedelmes és hitben járástól. Senki sem mentes a sátán támadásaitól, és senki sem tudja azokat teljesen kivédeni (1Ján 1,8.10), de néhány keresztény olyan gyakran kísértésbe esik, hogy nem lát reményt a győzelemre. Feladja minden ellenállás nélkül. Kétségbeesésből származó szomorú állapot ez, mely elvonja a hívő figyelmét Isten gondoskodásának felismerésétől, mely által felülkerekedhetne a kísértésen. Az első dolog, amit egy kereszténynek tudnia kell az az, hogy Isten nem vezeti őt bűnbe. Jakab apostol világosan elítéli azt a magatartást, mely Istent hibáztatja a kísértő körülményekért (Jak 1,13-15). Isten próbára teheti gyermekeit, ami a megtisztításukat és erősítésüket szolgálja, de Isten nem vezeti őket bűnbe. Kivétel nélkül bűn az eredménye annak, amikor a sátán csábítása egy kellemes húrt pendít meg az ember szívében, és az ember csakis önmagát hibáztathatja ezért. És hibáztatnia kell önmagát, ha bocsánatot vár. Korunk egyik jellemzője az a könnyedség, amellyel a felelősséget a társadalomra hárítjuk, az idők nehézségeire vagy valamilyen más meghatározatlan körülményre. De ahhoz, hogy valaki bocsánatot nyerjen, előbb alázatosan be kell ismernie: “bűnös vagyok”. Ameddig másra próbálja hárítani a felelősséget tehetetlen marad a kísértéssel szemben. A kereszténynek fel kell ismernie a Szentírásnak a csábítás legyőzésében betöltött szerepét is. A Zsoltáros ezt mondja: "Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119,11). Mikor Isten igéje a hívő életének szerves részévé válik, hatékonyan működik, erősítve őt a kísértés hatalma ellen. Krisztus maga bebizonyította az ige erejét és hasznát az ószövetségből vett idézetével, mikor alávetette magát a sátán kísértésének. A Szentírás rendszeres és áhítatos tanulmányozása feltétlen követelménye a kísértés legyőzésének. Az ige nem csak a sátán módszereire figyelmeztet (2Kor 2,11), hanem megerősít a sátán támadásaival szemben is (Efézus 6,11-17). A kísértések feletti győzelem másik fontos követelménye azok elkerülése. Krisztus több alkalommal mondta tanítványainak, hogy imádkozzanak, hogy kísértésbe ne essenek. (Máté 6,13 · Lukács 22,40) Egyesek helyesen gondolják, hogy a kísértés nem egyenlő a bűnnel, de helytelenül úgy érzik, hogy akkor sérelem nélkül élvezhetik a csalogatást magát. Ez a viselkedés egy játékká válik: mennyi hazardírozást bír ki valaki bűn elkövetése nélkül. Ilyen viselkedés már magában bűnös, mert nem veszi komolyan Isten intelmét a szentségben való járásra és annak cselekvésére.   Egy döntő fontosságú kitétel a kísértésre vonatkozóan az 1Kor 10,13-ban található: "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni." Ez a vers Isten biztosítéka arra, hogy a sátánt ellenőrzi: a kísértés erőssége és a szabadulás útja személyre szabott és nem lépi túl az egyén képességeit. Az két különböző dolog, ha tudatában vagyunk egy menekülő út létezésének, illetve ha használjuk azt. Isten igéjét mellőzve valószínűleg a menekülés lehetőségét sem ismeri fel valaki, mert nem ismeri Isten módszereit. Függetlenül attól, hogy használja-e ezt a menekülési lehetőséget vagy sem, a hívő valóban soha nem állíthatja azt a kísértésről, hogy annak mérete őt megadásra kényszerítette. A másik ígéret pedig az, hogy a világegyetemben senki sincs egyedülállóan megkísértve. Noha nincs két tökéletesen egyforma személy, a kísértések alapjában véve ugyanazok, mint amelyekkel már mások is szembetalálták magukat. Következésképpen a Biblia kijelentheti, hogy Jézus Krisztus ugyanúgy megkísértetett, mint mi, még szenvedett is ezek miatt, de nem követett el bűnt (Zsid 2,18; 4,15-16). Tehát ő együtt érző Megváltó, mivel mint megtestesült személy tapasztalta a csábítás erejét. Mivel senki sincs egyedülállóan megkísértve, a keresztények tanulhatnak egymástól és segíthetik egymást. Csupán annak tudata, hogy egy kereszténynek sikerült legyőznie például a kapzsiságát, bizonyítékul szolgálhat másnak, hogy erre még egy kísérletet tegyen saját életében. A keresztény, aki lelki életének egy vonatkozásában már fejlett, segítséggel tartozik egy másik kereszténynek, aki esetleg még nem érte el azt a szintet. Ezáltal a keresztények hitükben egymásra épülhetnek (Efézus 4,15-16). A Szentírás nem ígér segítséget a nem megváltottak részére a kísértések legyőzéséhez. Valóban, ameddig valaki meg nem bánja bűneit, és nem fogadja el Jézus Krisztust Urának és Megváltójának, nem kedves Isten előtt. De a megváltottak Isten kegyelmére támaszkodva elsajátíthatják az ige erejét és bölcsességét, és győzedelmeskedhetnek a sátán legkörmönfontabb és kényszerítőbb kísértése fölött is.

A cikk eredetiben itt jelent meg: