Ha süllyedünk...

Egy igaz és tanulságos történet Watchmann Nee tollából: "Egyszer húsz másik keresztény barátommal Kína egyik tartományában tartózkodtunk, és hirtelen késztetést éreztünk arra, hogy megmártózzunk a közeli folyóban. Az egyik barátom lábát azonban egy hirtelen görcs kapta el, mely úszásképtelenné tette őt, és lassan elkezdett süllyedni. Mivel tudtam, hogy egy kiváló úszó is velünk van, megkértem, hogy legyen segítségére a bajba jutott barátunknak.

Mindannyiunk legnagyobb meglepetésére azonban ő meg sem mozdult, csak várt. Magamon kívül ordítoztam én is és a többiek is, de a kiváló úszó továbbra sem indult meg. Mindeközben a veszélyben lévő barátunk hangja egyre halkabb lett, a mozdulatai egyre erőtlenebbé váltak. Teljes utálatot éreztem, és nem értettem, hogy egy kiváló úszó hogyan hagyhatja, hogy a szeme láttára fullad a társa a folyóba.

De amíg a barátom süllyedt, az úszó néhány csapással mellette termett és hamarosan mind a ketten biztonságban elérték a partot.

Amint lehetőségem adódott, odaléptem az úszóhoz és azt mondtam neki:

-Soha életemben nem láttam még ilyen keresztényt, aki annyira féltette volna a saját életét, mint te! Mekkora félelemtől és szorongástól mentetted meg volna a testvéredet és bennünket is, ha egy kicsit kevesebbre tartod magadat, a testvéredet pedig annál többre!

Hamarosan rájöttem azonban, hogy az úszó sokkal jobban végezte a dolgát, mintsem azt valamennyien gondoltuk.

-Mehettem volna hamarabb -mondta az úszó-, de akkor mindkettőnket leránt a víz alá és odaveszünk. 

Egy süllyedő embert nem tudsz addig kimenti, amíg teljesen ki nem merül és fel nem adja azt, hogy megmentse saját magát. 

Látod? Amikor mi feladnánk, Isten felemel. Addig vár ránk, amíg az erőforrásaink kimerülnek és már semmit sem tudunk tenni a magunk megmentéséért. Isten nélkül csak erőtlenül csapkodunk vele együtt azonban biztosan célt érünk."

Bízzuk magunkat rá és hagyjuk, hogy felemeljen!