Egymásra HangolvaEgymásra hangolva

Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A keresztyén házasságról

C. S. Lewis | 2012. március 29. (csütörtök) 23:35
A házasság keresztény elképzelése Krisztusnak azokon a szavain alapszik, hogy a férfit és a nőt egy szervezetnek, egy testnek kell tekinteni (ugyanis a "one flesh" szavak a modern angolban ezt jelentik). A keresztények hite szerint, amikor Ő ezt mondta, nem érzelmet fejezett ki, hanem tényt állapított meg, mint ahogyan az is tényt állapít meg, aki azt mondja, hogy a zár és a kulcs egyetlen szerkezet, vagy hogy a hegedű és a vonó is egy hangszer.

Az emberi szervezet feltalálója azt mondta nekünk, hogy annak két felét, a férfit és a nőt azért teremtette, hogy páronként egyesüljenek, nemcsak szexuális téren, hanem teljes mértékben. A házasságon kívüli nemi közösülés gyalázatossága abban áll, hogy résztvevői megpróbálják elkülöníteni az egyesülés egyik fajtáját (a szexuálisat) a többitől, amelyeknek pedig ezzel együtt kellene járni és teljessé tenni az egyesülést. A keresztény állásfoglalás nem azt jelenti, hogy bármi rossz volna a szexuális élvezetben, éppúgy nem, mint az evés örömében. Azonban az a véleménye, hogy nem szabad elkülöníteni ezt az élvezetet és megpróbálni külön, önmagában megszerezni, éppen úgy, mint ahogy az evés örömét sem szabad lenyelés és emésztés nélkül megszerezni, például úgy, hogy megrágjuk és újból kiköpjük az ételt.

Ezért a kereszténység azt tanítja, hogy a házasság egy életre szól. E téren természetesen vannak különbségek az egyes egyházak között: egyesek egyáltalán nem ismerik el a válást, mások csak vonakodva, igen különleges esetekben engedik meg. Nagy kár, hogy a keresztények nincsenek egységes állásponton egy ilyen kérdésben; de egy közönséges laikusnak azért észre kell vennie, hogy az egyházak mind sokkal jobban megegyeznek egymással a házasságot illetően, mint ahogy bármelyikük egyetértene a külső világgal. Ezen azt értem, hogy a válást mindegyik olyan valaminek tartja, mintha fölvágnánk egy eleven testet, mintha valami sebészi beavatkozást hajtanánk végre. Egyesek úgy vélik, az operáció annyira súlyos, hogy végre sem lehet hajtani; mások azt tartják, hogy csak végső esetekben megengedhető, kétségbeesett orvoslás. Viszont mindenki egyetért abban, hogy többnyire olyan, mintha valakinek levágnák mindkét lábát; nem holmi üzleti társulás megszüntetése, vagy olyasféle esemény, mint mikor valaki dezertál a katonaságtól. S egyik nézet sem fogadja el azt a modern felfogást, hogy a válás csak a partnerek egyszerű átszervezése, amit akkor kell végrehajtani, ha a felek úgy érzik, már nem szeretik egymást, vagy amikor valaki másba lesznek szerelmesek.

Mielőtt megvizsgálnánk, hogyan viszonylik ez a modern felfogás a tisztasághoz, azt kell fontolóra vennünk, hogyan viszonyul egy másik erényhez, nevezetesen az igazságossághoz. Ez, mint említettük, magában foglalja az ígéretek megtartását. Nos, mindenki, aki templomban kötött házasságot, nyilvános és ünnepélyes ígéretet tesz, hogy haláláig ragaszkodik a társához. Ezen ígéret megtartásának kötelezettsége semmilyen kapcsolatban sincs a szexuális erkölccsel, ugyanaz vonatkozik rá, mint minden más ígéretre. Ha, mint azt a modern emberek szokták mondogatni, a szexuális ösztön ugyanolyan, mint az összes többi ösztönünk, akkor úgy kell ezt is kezelni, mint a többi ösztönünket; s ha azok kielégítését ígéretekkel fékezzük, akkor ezzel is ugyanúgy kell eljárni. Ha azonban, ahogy én gondolom, a szexuális ösztön nem olyan, mint a többi, hanem betegesen felszított, akkor különösen ügyelnünk kell, hogy ne vezessen bennünket becstelenségre.

Erre valaki azt felelhetné, hogy a templomban tett ígéretet merő formalitásnak tekinti, és esze ágában sem volt megtartani. Akkor hát kit akart az ígéretével becsapni? Istent? Az igazán nem lett volna bölcs dolog. Saját magát? Ez sem volt bölcsebb sokkal. A menyasszonyt (vagy a vőlegényt) vagy a házastárs rokonait? Ez mások becsapása. Úgy gondolom, a párok (vagy csak egyikük) legtöbbször abban reménykednek, hogy becsaphatják a nyilvánosságot. Arra a tisztességre akarnak szert tenni, ami a házassághoz kapcsolódik, anélkül azonban, hogy meg akarnák fizetni az árát: azaz szélhámosok, csaltak. Ha még mindig megátalkodott csalók, semmi mondanivalóm nincs hozzájuk; ugyan ki próbálná meg a tisztaság emelkedett és nehéz kötelességét olyan emberekre rábeszélni, akik még becsületesek sem akarnak lenni? Viszont ha most már észhez térnek és becsületesek akarnak lenni, akkor a már megtett ígéretük kötelezi őket. És ez, mint látni fogják, az igazságosság, és nem a tisztaság témakörébe tartozik. Ha az emberek nem hisznek a végleges házasságban, akkor talán még az is jobb, ha házasságkötés nélkül élnek együtt, mint hogy olyan ígéretet tegyenek, amelyet nem szándékoznak megtartani. Igaz azonban, hogy házasság nélküli együttélésnél (a keresztények szemében) paráználkodásban lesznek bűnösek. De az egyik bűnt nem hozza helyre, ha megtoldjuk egy másikkal: a tisztátalanságot, erkölcstelenséget nem javítja meg, ha hamis esküvel toldjuk meg.

Az az elképzelés, hogy a szerelem az egyetlen ok a házasságban maradásra, teljesen kizárja a házasságot mint szerződést, vagy ígéretet. Ha csak szerelem az egész, akkor az ígéret semmit sem tud hozzátenni, s ha így semmi többlettel nem jár, akkor nem kell ígéretet tenni. Érdekes, hogy a szerelmesek maguk ezt jobban tudják - amíg tényleg szerelmesek -, mint azok, akik csak beszélnek a szerelemről. Miként Chesterton rámutatott, a szerelmeseket természetes ösztön hajtja, hogy ígéretekkel kötözzék magukat egymáshoz. A szerelmi dalok szerte a világon tele vannak ígéretekkel, hogy a szerelem örökké fog tartani. A keresztény törvény nem kíván semmi olyat ráerőszakolni a szerelem szenvedélyére, ami idegen ennek a szenvedélynek saját természetétől; azt várja el csak, hogy a szerelmesek komolyan vegyék azt, amire saját szenvedélyük hajtja őket.

A sírig tartó hűség ígérete, melyet akkor tettem és éppen azért tettem, mert szerelmes voltam, természetesen arra kötelez, hogy akkor is hű legyek, amikor már nem vagyok szerelmes. Az ígéretnek olyan dolgokra kell vonatkoznia, amelyeket meg tudok tenni, tehát cselekedetekre: senki sem ígérheti meg, hogy mindig egy bizonyos módon fog  érezni. Hiszen így akár azt is megígérhetné, hogy sohasem lesz fejfájása, vagy hogy mindig éhes lesz. De hát, kérdezhetné valaki, mi értelme együtt tartani két embert, ha már nem szerelmesek egymásba? Erre több józan, társadalmi ok is van: például otthont biztosítani a gyermekeknek, megvédelmezni a nőt (aki valószínűleg feláldozta saját érvényesülését a házasságért, vagy e téren hátrányt szenvedett) attól, hogy bármikor "dobják", ha a férfi megunta. Van azonban még egy másik ok is, amely felől egészen biztos vagyok, de kissé nehéz megmagyaráznom.

Megosztás

Partnereink