Egymásra HangolvaEgymásra hangolva

Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Férfias férjek, nőies feleségek

Írta: Beke László | 2012. május 05. (szombat) 00:30
Igen, ez könnyű téma lesz!  - gondoltam naivan, amikor először hallottam a fenti címet. De hamar lelohadt könnyelmű lelkesedésem, amikor komolyabban is átgondoltam a kérdést.  Mert manapság mintha sokkal könnyebb lenne arról írni, hogy milyenek a férfias nők, vagy a nőies férfiak. Azt sem lenne nehéz leírni, hogy a nőiesség (férfiasság) külső jegyei milyenek - de minek, amikor úgyis látunk belőle eleget, többnyire jóval többet, mint kellene.
Férfias férjek, nőies feleségek

Mitől nőies egy nő?

A tipegő, vérvörös tűsarkú, a zavarba ejtő mini, esetleg a dekoltázs mélysége, domborulata stb. teszi azzá? Talán az erőteljes, vagy rafinált smink, ami hangsúlyoz, vagy éppen eltakar, ahol kell? Vagy a mosoly, amit Monroe is csak a tükör előtt órákig gyakorolva tudott elsajátítani?

És mitől férfias a férfi?

A bicepsz, a borosta, a 90 kg feletti súly (merthogy az alatt a férfi csak karácsonyfadísz), a sport-Jaguár, egy menő állás varázsolná azzá? Vagy az, hogy rá kell gyújtani, meg néhány sört elegánsan legurítani, és kész a férfi? Vajon a „jelmez" azt takarja-e, amit várunk tőle, vagy éppen ellenkezőleg: nagy szükség van ezekre az eszközökre, mert a tartalom csak igen hiányosan felel meg a jogos elvárásoknak?

Szemfényvesztő világunkban erős ingerünk van arra, hogy pusztán a látható jegyek alapján válaszoljuk meg a kérdést.  Sőt, tovább is gondolhatjuk: elsősorban a képanyaggal dolgozó médiumok (ezen belül is a reklámok) erőteljesen manipulálnak bennünket abban, hogy egy női-férfi ideált formáljunk magunknak. Vagyis azt hisszük, hogy magunknak, de ez többnyire nem igaz, mert mások érdekeinek akarunk megfelelni. A kérdés, hogy időben rájövünk-e erre?!
Egyfajta „termékkapcsolás" során pedig az is meggyőződésünkké válik, hogy jó termék az, amit jó nő (férfi) reklámoz, és hogy saját nőiességünk (férfiasságunk) értékmérője az, hogy a sugallt elvárásoknak mennyire tudunk megfelelni.
Így válik az egyéninek gondolt (remélt) öltözködés és egyéb divat egyfajta uniformizált tömegcikké.

Pedig nővé, vagy férfivé válni nem egy kényszeredett evolúciós folyamat; nem arról szól, hogy „megcsinálom magam". 

Felveszem, megveszem, megtanulom stb. Pedig (meglepő módon „világi") felmérések sokasága bizonyítja azt, hogy a lelkünk, szívünk mélyén nem azt a nőt, férfit vágyjuk, amit valakik ránk erőltetnek. 

Az ember éppen azért, mert az isteni teremtettség érzésvilága, etikája, ha romokban is, de ott van bennünk, és ösztönösen vágyunk (és keressük azt) arra, amire szükségünk van, miközben persze a legtermészetesebb módon a többség rossz helyen keres, és rosszat választ magának.


Minden kisfiú és kislány ott hordja magában azt a titkot, amitől férfivá vagy nővé érik. Csak a nagy igyekezetünk közepette, mi szülők el ne rontsuk azt, amit az Úristen olyan remek harmóniába alkotott!
De álljunk csak meg, mielőtt nevelnénk: velünk mi a helyzet?! Belenéztünk már abba a bizonyos tükörbe, amely e téren leplez le bennünket? Erre is igaz talán az, amit Pál ír: "miközben másoknak prédikál, önmaga nehogy alkalmatlanná váljon...". Olyan megnyugtató lenne, ha teljes bátorsággal tudná kimondani egy apa, hogy: kisfiam, a FÉRFI olyan, mint én. Az anyuka pedig a lányának: kislányom, ha OLYAN NŐ leszel, mint én, akkor nem sok gondod lesz az életben. Ami persze túlzás, de még mindig jobb, mintha a sorozatok sztárocskái válnának elérendő példaképpé.

De milyen is (szerintem) a nőies feleség (a férfias férjről csak belém nevelt, mély erénnyé szelídült szerénységem tiltja bárminemű nyilatkozat megtételét)? Őszintén? Azzal kezdeném, hogy számomra a feleségem a nőies nő. Nem okoztam meglepetést, ugye? A „szomszéd kertjének zöldje"?! Hát, elég méltatlan dolog lenne szerintem, ha nem a párom lenne az. Ismerős a régi szlogen: tartalomhoz a forma... Sokszor viccelődtünk már a házasságunk során azon a kérdésen, hogy "mi tetszett meg bennem először"? És én mondtam...  és a válaszon jókat nevetünk, a mai napig is. Pedig az igazság egészen más. Attól lett „ő a NŐ", hogy benne rendkívülivé erősödött mindaz, ami más nőkben is megvolt. Más is mosolygott, más is volt csinos, kedves, okos, de ez más volt (és most is más)! A tartalom az, ami vonz, vagy taszít. Nem egy ruhatárat akar az ember elvenni, hanem egy érett, életvidám, ugyanakkor felelősen gondolkodó, „hozzá illő társat". Aki nem szorul már nevelésre, legfeljebb az egymáshoz való közelség csiszolja, finomítja. Lehetnek hibái. Kell is, hogy a magam „tökéletességét" csodálva, el ne bízzam magam. 


Azután: ha igaz, hogy a macskának hét élete van, akkor igaz az is, hogy egy nőnek ezer arca. És mégis ugyanaz a személy! Több, mint egy évtizedes házasság után is tud még meglepetéseket okozni - anélkül, hogy pénzt költene rá.... Csak éppen egy adott szituáció hangulatának a jó megérzése kell hozzá. Ezt nevezhetném intelligenciának is, csak arról más jut eszünkbe. De úgy tudom, eredetileg azt jelenti, hogy: alkalmazkodási képesség, érvelés, tervezés, problémamegoldás, absztrakt gondolkodás, tanulás, valamint a gondolatok és nyelvek (nem feltétlenül a beszélt!) megértésének képessége. Tisztában van a szereppel: megtanulta szóról-szóra, és a legtermészetesebben játssza el. Nem erőltetett és kelletlen az, ha anyának, feleségnek, vagy éppen a hívatását gyakorló vezetőnek, vagy más közszereplőnek kell lennie. És mindeközben nő tud maradni! És majd, ha kell, szépen és bölcsen meg tud öregedni, és aközben is nő marad! Nem „tini imitátor", aki fiatalabb és menőbb akar lenni az unokájánál is.


Sokat tudnék még írni, de aki többet akar tudni „nőügyekben", annak ajánlom a Bibliát!

Összegzésként pedig egy nagyon találó gondolat Lev Tolsztojtól: "A nő boldog, és mindent elér, amit elérhet, ha elbűvöl egy férfit."
Hogy ez nem is ide tartozik? Akkor azt kérem, gondolkodjunk rajta addig, míg meg nem értjük!

Megosztás

Partnereink